BEMUTATKOZÁS

Cégünk 2008 tavaszán kezdte meg takarítószolgálatát. Megbízható, képesített szakvizsgával rendelkező munkaerővel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Vállalkozásunkat - megrendelőink igényeihez igazítva - úgy alakítottuk ki, hogy képesek legyünk a hétköznapi takarítástól a professzionális tisztításig mindent elvégezni.
A takarítószolgálat alapvető célkitűzése, hogy partnereink gazdasági tevékenységüket tiszta, rendezett, barátságos körülmények között végezhessék. Ennek érdekében maximálisan törekszünk arra, hogy az Önök munkáját a lehető legkevésbé zavarjuk. Munkatársaink beosztása ezért az Önök igényeihez igazodik.
Munkánkra garanciát vállalunk, amelyet alátámaszt szerződéses és visszatérő, alkalmi megrendelőink egyre bővülő, elégedett köre.

Munkánk során minden esetben az EU követelményeinek megfelelő környezetbarát eszközöket használunk, illetve ügyelünk arra, hogy azok semmilyen mértékben ne károsítsák a tisztítandó felületet.
Dolgozóink munkáját rendszeresen ellenőrizzük, alapvető követelmény munkatársaink szakmai ismeretei mellett, az erkölcsi bizonyítvány is.
Vezetőségünk fokozott figyelmet fordít partnereinkkel való kapcsolattartásra, hogy így is rugalmasan tudjunk alkalmazkodni megrendelőink változó, illetve alkalmi igényeihez.

SZOLGÁLTATÁSAINK ÉS ÁRAINK:

    A legjobb minőségű szolgáltatásokat nyújtjuk:
  • az igények részletes felmérése
  • a szolgáltatás gondos előkészítése
  • a költségek minimalizálása és az elszámolás pontos meghatározása
  • állandó szolgáltatói jelenlét
  • jól képzett, felkészült személyzet
  • modern gépek, eszközök és technológiák
  • betartott határidők
  • folyamatos minőségellenőrzés
    Amit nyújtani tudunk:
  • irodák, irodaépületek, ipari létesítmények, gyárépületek, üzemek, raktárak, közintézmények és iskolák takarítása
  • takarítás külterületeken, parkápolás
  • ideiglenes és végső takarítás építkezési helyszíneken
  • takarítás sport- és szabadidős létesítményekben, uszodákban
  • speciális takarítás és felületkezelés sportpályákon
  • textil és fa padlófelületek, függönyök és kárpitok tisztítása
  • homlokzatok, üvegfelületek tisztítása, szükség szerint alpintechnikával
  • számítógépek, világítótestek, reklámtáblák tisztítása

Irodai napi takarítás

  • padló felseprése, porszívózása, felmosása
  • szőnyeg, szőnyegpadló porszívózása
  • asztalok letakarítása
  • általános portalanítás 2 m magasságig
  • WC-k, mosdók, csempék napi tisztítása
  • hamutartók tisztítása, szemetesek, iratmegsemmisítő ürítése
  • szükség esetén a szemetes kimosása


  • ár: 10-30 Ft/m2

Irodai nagytakarítás

  • bútorfelületek ápolása, fényesítése
  • kárpitozott felületek porszívózása
  • bőrrel bevont felületek ápolása
  • ablakközök, ablakkeretek, ajtók, ajtókeretek, dekorációk letörlése
  • kilincsek fényesítése
  • 2 m feletti felületek portalanítása, letörlése
  • rácsok, radiátorok, csövek letörlése
  • világítótestek tisztítása
  • szőnyeg és kárpit felületek vegyszeres tisztítása
  • függönymosás
  • üvegfelületek, ablakkeretek tisztítása
  • folt-, rágógumi eltávolítása
  • közös helyiségek, mellékhelyiségek, teljes körű tisztítása
  • virágtartók tisztítása, növények ápolása
  • minden egyéb takarításhoz köthető tevékenység


  • ár: 150 Ft/m2

Épületek nagytakarítása

  • padló felporszívózása
  • padló felmosása
  • asztalok letakarítása
  • mosdók teljes körű kitakarítása és fertőtlenítése
  • polcok lemosása
  • lámpák, csillárok lemosása
  • tükrök lemosása
  • ajtók lemosása
  • hulladéktárolók kimosása


  • ár: 200 Ft/m2

Kirakatok, ablakok tisztítása


Típustól független!

Ablaktisztítás ára: 80 Ft/m2

Kirakattisztítás ára: 100 Ft/m2

Alpinista technikával ablak- és kirakat takarítást nem vállalunk!


Szőnyegtisztítás

  • száraz-habos: gyors (1/2 órás) száradási idő, az alacsony (6%-os) nedvességtartalom miatt szőnyegkímélő, a keféléssel, mint mechanikus beavatkozással nő a tisztítás hatásfoka, a szennyeződést a szőnyeg mélyebb rétegeiből is eltávolítja
  • száraz-poros: nedvességre érzékeny szőnyegek tisztítása, a szőnyeg tisztítás után azonnal használható
  • extrakciós: öblítéses módszer súrológéppel mélytisztítás
  • száraz szőnyegtisztítás: száraz szőnyegtisztítás ellenére a szőnyeg teljes mélységében megtisztul, nincs száradási idő, tisztítás közben is járható a felület, felújítja a szőnyeg textúráját, nincs zsugorodás és hullámosodás, megakadályozza a szürke film kialakulását a tisztítást követően, és a padló felületi rétegének károsodását, a befejezés követően azonnal teljes mértékben terhelhető a felület
  • nedves: szőnyegtisztítási eljárások közül a legáltalánosabb a nedves szőnyegtisztítás. Általában erősen szennyezett felületekre ajánljuk. A szőnyegről az esetleges foltokat folttisztítóink segítségével hatékonyan távolíthatjuk el. A szőnyeg pár órás száradás után ismét használható.


  • ár: 230 Ft/m2

Építkezés, festés utáni takarítás

    Építkezés utáni takarítás ára: 150-200 Ft/m2
    Festés utáni takarítás ára: 200 Ft/m2

Rendezvények utáni takarítás

    ára: 200 Ft/m2

Tárolók, raktárok, garázsok teljes körű takarítása

    Az ár tartalmazza az áruk lepakolását és visszapakolását abban az esetben, ha nem érik el a darabonkénti 30 kg-ot.

    ár: 300 Ft/m2